Túró és dió
Lehet, itt arról kéne írni, mikor születtem, milyen gyerekkorom volt, hogy kerültem a cukrász szakmába, milyen út vezetett a mai napig, stb. Az oldalt látogató olvasót nyilván ez nem érdekli. Az a pár másodperc, amit egy weboldal átnézésével tölt, amúgy sem ad lehetőséget hosszabb értekezésekre.
Ezért gondoltam, néhány történetet osztok meg a nagyközönséggel, amely jellemző volt a történetünkben.
Mindenkivel előfordult már, hogy hazaérkezett a munkából, vagy bárhonnan, kinyitotta a hűtőt és látta, nincs összekészített vacsora, de gyakran még azok az alapanyagok sincsenek, amikből egy „hirtelen” gyors menüt összeüthetnénk. Így jártam egyszer magam is. Volt az egyik rádióban egy délutáni játék, amelyben pont ilyen helyzetek voltak és feladatul adták a hallgatóknak, „üssenek össze” ízletes, fogyasztható vacsorát a hűtőben talált dolgokból. Így tettem anno magam is, amiből aztán olyan ötletek jöttek, amelyeket beemeltem a termékpalettára. Volt benne rossz ötlet is, mint például a diós túró.
Karácsony előtt két héttel történt egy pár évvel ezelőtt, hogy kinyitva a hűtőt csak túrót és darált diót találtam benne. Más választásom nem lévén, e két, egyébként kitűnő alapanyagot dolgoztam össze és akartam megenni vacsorára. Ízesítettem, majd megkóstoltam. Nem kellett volna…
Megszületett
Egy másik alkalommal tortát akartam készíteni, de nem hagyományos, mások által is gyárthatót, hanem különlegeset. Mivel nagyon szeretem a puncsszeletet, első ötletem az volt, kivályom a piskóta belsejét és visszatöltöm a már jól ismert töltetléket. De nem így csináltam. A kivályt piskótába egyedi ízesítésű csokoládés tölteléket töltöttem, majd csokikrémmel vontam be. Kifagyasztottam és marcipános bevonatot tettem rá. Hát így sikerült életem egyik kedvencét megcsinálnom.
Bizonyosság
A jelenkornak is van történelme, csak nem állunk meg minden nap megörökíteni. Pedig érdemes! Az egyik barátom jött vacsorára, aki igen szereti a főztömet. Beszélgettünk már vagy két órája, amikor előrukkoltam a frissen készült bonbonokkal. Megkóstolta őket, majd kérte, hadd vigyen a szüleinek is belőlük. Ez volt az igazi bizonyság arra, érdemes volt egyedi választékot kidolgozni, hisz azóta is imádja a desszertjeimet. Sokat kritizál, szókimondó ember, de sokat is köszönhetek neki. Barán Attilának hívják. Basszus gitáros, de ma már csak üzlettel foglalkozik.
Köszönet és támogatás
Álljon itt néhány ember neve, akik a „történetünkhöz” tartoznak, akik segítettek abban, hogy a Tomo Bonbon létrejöhessen és akiknek ezúton is köszönök mindent:
Kocsis Tibor cukrász tanár, Barabás Csilla mestercukrász, Horváth Ildikó cukrász, Veszely Attila mestercukrász, Nánássy Gabi alkotó párom, Mayer Krisztián grafikus, Sipos Tibor közgazdász, Bárdos Pál Péter közgazdász, unokaöcsém.
Tomo bonbon